AZ ALÁBBI CIKK MEGJELENÉSÉNEK HELYE, IDŐPONTJA:

PÉNZTÖRTÉNET-GAZDASÁGTÖRTÉNET. TANULMÁNYOK BUZA JÁNOS 70. SZÜLETÉSNAPJÁRA. SZERK.: BESSENYEI JÓZSEF-DRASKÓCZY ISTVÁN. BUDAPEST-MISKOLC, 2009. 65-76. oldal

 

SZAPOLYAI JÁNOS LONDONI VÁLTÓJA.

Adalékok a mohácsi csata utáni angol-magyar szövetség pénzügyi hátteréhez

 

Egy válás minden pénzt megér? A londoni  váltó keletkezésének története 

 

VIII. Henrik (1509-1547) angol király és környezete nemcsak a mohácsi csata hírére, hanem az 1526. évi török hadjárat teljes kimenetelére is komoly figyelmet fordított. A diplomatikai jellegű levelezés mennyiségét tekintve 1526-ban két európai országról érkezett a legtöbb jelentés, hivatalos levél, újság és egyéb információ az angol királyi udvarba: Itáliáról, ahol az 1494 óta folyamatosan, bár változó intenzitással tartó háborúba Anglia — az erőviszonyok váltakozása miatt — hol egyik, hol másik szembenálló fél oldalán kapcsolódott be, és Magyarországról. E két országban zajló események nagy mértékben befolyásolták az angol külpolitikát.

A mohácsi csatát megelőzően II. Lajos (1516-1526) magyar- és cseh király számtalanszor fordult segítségért a keresztény fejedelmekhez, így V. Károlyhoz (1519-1556), I. Ferenchez (1515-1547), VIII. Henrikhez, és természetesen az egyház fejéhez, VII. Kelemen pápához. A pénzsegélyek azonban nem érkeztek meg időben II. Lajoshoz. Worcester püspöke, Girolamo Ghinucci[1] 1526 augusztusában Rómában tartózkodott, itt értesülhetett először a török hadjárat részleteiről. Jóllehet egészen más jellegű ügyben járt el ura, VIII. Henrik nevében a pápai kúrián, mégis fontosnak találta, hogy követtársával, Sir Gregory Casaléval[2] közösen szövegezett jelentést küldjön Thomas Wolseynak[3]. Az irat Rómában, 1526. augusztus 4-én kelt, és arról tájékoztatta a kardinálist, hogy a török szultán serege megérkezett Nándorfehérvár alá, majd egyes csapattestek átkeltek a Száva-folyón.[4]

Az első jelentést, amely a mohácsi vereségről adott hírt, VIII. Henrik Spanyolországban tartózkodó követe küldte Wolseynak.[5] A levél Granadában kelt, 1526. szeptember 4-én, és tartalmát tekintve meglehetősen szűkszavú. Sir Brian Tuke[6] már egyértelműen azt írta levelében John Hackett-nek, hogy a magyar- és cseh király a mohácsi vereséget követően életét vesztette.[7] A szeptember 14-én, Antwerpenben kelt levélben az angol király követe megpróbálta feltárni a vesztes csata okait. Arra a következtetésre jutott, hogy II. Lajos és a magyar politikai elit jelentős részének tragédiáját a pénzhiány okozta. Tuke véleménye szerint, ha az egymással háborúzó keresztény fejedelmek kellő figyelmet fordítottak volna a magyar kérdésre, a török sereget akár le is győzhették volna. Rámutatott arra, hogy az itáliai háború miatt nem lehetett megfelelő segélyt nyújtani a törökkel szemben. Példaként a portugál király, III. János (1521-1557) sikertelen pénzküldési kísérletét idézte fel. III. János az elsők között küldött 50 ezer dukátról szóló váltót II. Lajosnak, de a legkeresztényibb király, I. Ferenc emberei feltartóztatták a követét.[8] Tuke hatására Hackett négy nap múlva írt a pénzsegély vonatkozásában, hosszasan fejtegette, hogyan lehetne pénzt küldeni a — már nem létező — magyar uralkodónak.[9]

„Az összes keresztény veszélyben van a töröktől most, hogy a magyar király vereséget szenvedett és elesett”[10] — írta Lorenzo Campeggio[11] az angol uralkodónak Rómából, 1526. szeptember 24-én. John Clerk[12] pedig 1526. szeptember 27-én, Orleansból írt levelet Wolsey kancellárnak:[13] Franciaországban ekkor az a hír járta, hogy II. Lajos — Clerk szavait idézve —, „Isten ments, hogy igaz legyen”,[14] megsebesült a csatában, és a török szultán fogságába került. Clerk figyelmeztetett arra, hogy most minden kereszténynek imádkoznia kell a magyar királyért. A mohácsi vereség, II. Lajos király feltételezett halála, és a magyar királyi trónért folytatott verseny komolyan befolyásolta az itáliai háború hadszíntereit. Habsburg Ferdinánd főherceg az 1525-ben zajló osztrák bányászfelkelések következtében teljesen kimerítette az ország katonai kiadásokra fordítható pénzügyi keretét, ugyanakkor valahogyan lépést kellett tartania Szapolyai Jánossal, aki vetélytársánál előrébb járt a megüresedett magyar királyi trónért folytatott küzdelemben. Ferdinándnak nemcsak hadsereget kellett toboroznia, hanem a magyar főurak zsebét is alaposan tele kellett töltenie pénzzel.[15] Noha bátyja, V. Károly többször óva intette Ferdinándot attól, hogy kivonja csapatait Itáliából, az osztrák főherceg napról-napra több katonáját csoportosította át Csehországba, majd a következő év nyarán Magyarországra. Ezt az itáliai csapatmozgást 1526. szeptember végén észlelték a francia megfigyelők, akik rögtön tájékoztatták brit szövetségeseiket.[16] A franciák arra következtettek, hogy Ferdinánd egy keleti front megnyitására készül, és megpróbál gátat szabni a török további hódításának. A következtetés helyes volt, ugyanakkor ez a forgatókönyv újabb szövetséges bevonását tette szükségessé, mégpedig a főherceg ellenfelének, Szapolyai János erdélyi vajdának személyében. Minden olyan lehetőség, mely gyengíthette a birodalmi erőket, erősíthette a Német-római Birodalommal szembenálló feleket, egyet jelenthetett az itáliai háború menetének változásával. Ezért került VIII. Henrik és I. Ferenc figyelmének homlokterébe Szapolyai János.

Az itáliai háború alakulása miatt kiemelkedően fontos stratégiai hellyé vált Magyarország. Noha önmagát a „keresztény hit védelmezője” címmel illette VIII. Henrik, korántsem csupán azért indította útnak követét, Sir John Wallopot[17] Magyarországra, hogy a török elleni hadisegélyt eljuttassa a magyar királynak. Henrik szeretett volna tájékozódni afelől, hogy az új magyar király vajon milyen diplomáciai célokat tűzött ki magának. Ugyanis azok a hírek, melyek megerősítették Szapolyai János célját a királyi trón megszerzésére, egyértelművé tették azt a képletet, hogy Habsburg Ferdinándnak elhúzódó trónharcra kell készülnie ellenfelével szemben. Az új front megnyitása, a Habsburg fivérek átmeneti gyengülése segíthette Henriket abbéli törekvésében, hogy felbontsa frigyét V. Károly császár féltve istápolt rokonával, Aragóniai Katalinnal. Márpedig VIII. Henrik minden lehetséges eszközt megmozgatott azért, hogy valamilyen úton-módon elválasszák őt kedvesétől.[18] Az angol királyt ugyanis még az itáliai hadszíntéren zajló eseményeknél is jobban érdekelte a saját válási ügye, és ebbe a folyamatba kiválóan beleilleszkedett Szapolyai János magyarországi törekvése.

 

 

Mennyit dukál egy dukát a kontinensen? A londoni váltó konvertálásának nehézségei

 

            VIII. Henrik követe, Sir John Wallop 1526. augusztus végén indult Londonból Magyarországra.[19] Legfontosabb feladata tehát az volt, hogy találkozzon a magyar királlyal, és az ország legfőbb méltóságaival.[20] A magyarországi helyzet itáliai hadszíntérre gyakorolt hatásai miatt az angol király Walloptól elfogulatlan, valós alapokon nyugvó híreket várt. Az angol uralkodó követe a váltó nélkül indult Magyarországra, követi megbízásában nem szerepelt olyan jellegű bejegyzés, hogy II. Lajos királynak, vagy jogutódjának bármilyen jellegű pénzsegélyt kellene átnyújtania. A váltót akkor küldték futárral Wallop után, mikor végérvényesen kiderült, hogy II. Lajos életét vesztette,[21] és Szapolyai János személyében egy olyan magyar király kerülhet trónra, aki erős hadseregével sokáig lefoglalhatja Habsburg Ferdinánd főherceg erőit. Egy ismeretlen feladótól, de a Német-római Birodalom területéről — tehát gyaníthatóan az éppen Kölnben tartózkodó Walloptól — érkezett az október 6-án kelt jelentés Londonba, melyben a dokumentum szerzője nagy figyelmet szentelt az ambiciózus erdélyi vajdának.[22] Az ismeretlen levélíró szerint Szapolyainak mintegy 30 ezer fegyverese garantálja, hogy az erdélyi vajda magát magyar királlyá koronázza. Való igaz, hogy Szapolyai János erdélyi hadserege nem vett részt az 1526. évi hadjárat kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusaiban, mégis a létszám túlzó, hiszen a szénné égett budai várba egy nagyjából ezer fős hadsereggel érkezett.[23]

Wallop egy újabb, Kölnben kelt levelében hívta fel Wolsey kancellár figyelmét arra, hogy a török nem akar berendezkedni Magyarországon, mivel a legfőbb célja a Német-római Birodalom elpusztítása.[24] Az angol követ szerint a következő hadjárat egyértelműen Bécs ellen fog irányulni, és ez a jóslat valóban bekövetkezett.[25] Ugyanakkor — mivel Magyarország a két birodalom határán terült el — nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy a török ugyanúgy elpusztítja a városokat és sanyargatja az országlakókat, mint tette azt az aktuális hadjárata során, mikor „megölte az összes idős és magatehetetlen embert, a többiekből pedig, akik nem érték el a hajlott kort, rabszolgát faragott.”[26] Wallop szerint Kölnben, és szerte a birodalomban azt beszélik az emberek, hogy a török hidakat fog veretni a Dunán, és lerohanja Ausztria tartományait.[27]

            VIII. Henrik király 1526. november elején levelet küldött Lee-nek.[28] „Azt mondják, hogy a [francia] király örül a hírnek, hogy a [német-római] császár aggódik a keresztények nyugalmáért, a hitetlenek kiirtása és a törökkel szembeni ellenállás miatt birtokba venné a Magyar Királyságot, amely egyfolytában védekezne azok ellen. […] Azt gondoljuk, hogy a császár főleg érintett a török kiűzésének ügyében, annak következtében, hogy igényt formált Magyarországra az utolsó magyar király utód nélküli elhalálozása okán, valamint azért is, mert a vele szomszédos öröksége az ország.”[29] Nyilván azért írhatta az angol király, hogy mennyire örül I. Ferenc a magyarországi változásoknak, hiszen ezúttal már a császárt sürgette az idő, a Habsburg fivéreknek kellett kapkodni ahhoz, hogy hatékony gátat tudjanak emelni a török ellen. Mindezt a folyamatot az angol és francia diplomácia szemszögéből még pozitívabban befolyásolta az a tény, hogy Szapolyai János királynak készült, és vélhetően valamilyen konfliktus érlelődik közte és a Habsburgok között. A „keresztény hit védelmezőjének” hangzatos keresztényi összefogást sürgető érveinek puffogtatása csupán a kellő fűszerezését szolgálták a Cognaci Liga pecsenyéjéhez, amit a „legkeresztényibb király” már javában sütögetett. V. Károly próbált kihátrálni a kényszerű helyzetből, s mivel még nem tudta felmérni a török erejét a magáéval, számtalanszor intette öccsét attól, hogy Magyarországon háborúba keveredjen Szapolyai Jánossal.[30] Egy másik angol diplomata, Clerk sem rejtette véka alá a Magyarországon zajló események itáliai háborúra gyakorolt hatását. Egyik levelében felhívta Wolsey figyelmét arra, hogy Ausztria kézzelfogható veszélyben, a császár pedig kényszerhelyzetben van, ezért minden korábbinál kedvezőbb békefeltételeket lehet diktálni a béketárgyalásokon.[31]

            Valamikor 1526 októberében került szóba az a lehetőség, hogy VIII. Henrik pénzzel segítené Szapolyai János hatalmának konszolidációját. Mármost, ha az angol udvar amellett dönt, hogy János királynak adja az eredetileg II. Lajosnak, és a török ellen szánt váltót, akkor egyértelmű a helyzet, hogy Sir John Wallop nemkívánatos személy lesz a birodalom területén. A követjárás során bebizonyosodott, hogy az angol udvar egy garassal sem kívánja a Habsburgokat támogatni, mindezt azonban az érzékeny külpolitikai helyzet miatt titkolni kellett. John Broke[32] valamikor november közepén kézbesítette Wolsey kancellár és VIII. Henrik közös levelét Wallopnak. Újságok jöttek Angliából, többek közt a pénzügyi segéllyel kapcsolatban is.[33] Hackett írta, hogy „a váltót még nem tudjuk addig küldeni, amíg Wolsey ténylegesen a szerződés pontjain tevékenykedik. […] Megpróbáltam őt a váltóval kapcsolatban jobb belátásra bírni, de ő figyelmeztetett, hogy ez kevés pénz a nemeseknek és fejedelmeknek, vagy Ferdinándnak a török ellen.”[34]

            Válaszlevelében Wallop beszámolt Szapolyai királlyá választásáról.[35] „A magyarok a sajátjaik közül választottak királyt maguknak az erdélyi vajda[36] személyében. Azt mondták, hogy a csatában 30 ezer emberével elmenekült a király mellől. A magyarok ugyanis nem akarnak egy másik idegent királyuknak. […] Azt gondolom, hogy nagy az esélye annak, hogy Ferdinánd és az új magyar király között háború lesz.”[37] A korábban már említett itáliai eseményekkel ismét szoros összefüggésbe hozta a magyar kérdést, ismét kitért arra, hogy a francia király és udvara úgy gondolja, a török vissza fog térni 1527 tavaszán az európai csatamezőre, és vagy Ausztria, vagy pedig Itália lesz a következő célpontja. Más diplomaták is hasonlóan gondolkodtak ez ügyben. „Néhányan úgy vélekednek, hogy a török magyarországi inváziója hatással lesz a háborúra; mások hiszik, hogy ez csupán csel, hogy a császár Itáliába küldje csapatait földön és vízen. A keresztény fejedelmek nem fognak elfeledkezni arról, hogy egységeket küldjenek a török ellen, aki most Szicíliát és Itáliát egyaránt veszélyezteti[38] — írta Ghinucci 1526 karácsonyán az angol kancellárnak. Campeggio sem remélt sok jót a magyarországi hírek alapján. „A magyarországi helyzet kritikus. Huszonkét vármegye az erdélyi vajdát választotta királyának.”[39]

Időközben John Hackett Antwerpenben intézkedett a váltó ügyében, amit Sir Wallopnak kellett volna továbbítania a magyar királynak. „Egy faktor elküldte a szerződést a pénzről” — írta 1527. január 4-én Brian Tuke-nak.[40] A Belgiumban tartózkodó angol diplomata jelentette a Star Chambernek, hogy az olyan nagy bankház, mint például a Hooghstetter legalább 8,6-8,7%-os haszonkulccsal dolgozik, vagyis ahhoz, hogy 25 ezres váltót nyújthasson át Wallop a magyar királynak, a konvertálás során körülbelül 2 ezer dukáttal kellene megtoldani az összeget.[41] A viszonylag magas átváltási összeget nyilvánvalóan a magyar helyzet bizonytalansága okozhatta, a „hongaarsche dukaat” már korántsem volt olyan kapós a németalföldi bankházakban, mint a Hunyadiak idejében (elegendő csupán a II. Lajos uralkodása idején veretett „nova moneta” minőségi hiányosságaira gondolni). A magas konvertálási összeget kompenzálhatta valamelyest a magyar fizetőeszköz alacsony árfolyama, tehát amit vesztett az angol király faktora az üzleten, annyit nyert is rajta, hiszen egy mohácsi csata előestéjén folyósított váltón sokkal többet vesztett volna a londoni udvar.

 

 

Mit keres egy angol váltó Olmützben?

           

„Azt hallottam, hogy a cseh király Salamancát[42] küldte nagyságos urunkhoz,[43] hogy segélyt kérjen a török ellen” — írta Wallop a kancellárnak. „Ferdinánd először azt tervezi, hogy magát magyar királlyá koronáztatja, majd visszafoglalja Péterváradot. Akkor nem lenne már török az ország területén, kivéve Nándorfehérvárat, melyet hívnak még Görögfejérvárnak is. Azt gondolja, hogy nagyon kevés lesz erre a nyár, hacsak a Király [VIII. Henrik — B. R.] nem segítené őt. […] Kérte, hogy ha Bécsbe mennék, menjek hozzá [meglátogatni] őt. Azt azonban nem fogja engedélyezni a számomra, hogy Magyarországra menjek. Ha így lesz, informálni fogom méltóságodat. Azt is mondta, hogy a török küldött a magyar királynak szerződést az éves adóról […], és azt gondolja [Ferdinánd — B. R.], hogy a vajda bele fog egyezni, hogy a török megtarthassa a területeit a cseh király ellen. A lengyel király szándékairól semmit sem tudni. Moldávia, Havasalföld és fél Horvátország a vajda pártján fog állni, de a felső vidékeken élő magyarok elutasították őt. […] A Howghstetter ház mondta, hogy Hackett és az antwerpeni faktoruk megegyezett a 25 ezres összegről, és már csak őméltósága megerősítő levelére várnak.”[44] Egy itáliai jelentésből lehet tudni, hogy Sir Wallop 1527. február elején ért Bécsbe, ahol napi rendszerességgel tárgyalt Ferdinánddal.[45] Hackett február közepe táján írt Wolsey-nak a pénzadományozás nehézségeiről, levelében azonban nem tudott hasznos tanácsot nyújtani felettesének, bár kiemelte, hogy szerinte Ausztriát semmiképpen sem szabadna ekképpen támogatni, inkább a birodalmi gyűlésre kellene bízni a döntést.[46] Az angol diplomácia semmilyen körülmények között nem akarta támogatni Ferdinánd elképzeléseit, egy megbízható velencei forrásból kiderült, hogy az angol király II. Lajos halálát követően kifejezetten Szapolyai Jánosnak szánta a 25 ezer dukátos váltót.[47] Eközben Sir Casale jelentette Vannes-nek, hogy több spanyol egységet már kivontak az itáliai frontról, és a német katonákat is átcsoportosították a Birodalom belsejébe, ami egyértelműen jelezte Ferdinánd János király elleni katonai fellépésének kezdetét.[48] Lee ugyanezt jelentette Valladolidból VIII. Henriknek.[49] Az Itáliából érkező újságok is kihangsúlyozták, hogy Ferdinánd támadása János királyt bele fogja taszítani a török hűbérébe.[50]

Sir John Wallop és Ferdinánd prágai és bécsi tárgyalásainak részletei jól ismertek, az is tudvalevő, hogy a cseh király megtiltotta az angol követnek, hogy a Szapolyai által ellenőrzött magyarországi területre lépjen. Sir Wallop azonban a sikertelennek mondható prágai tárgyalássorozat után addig sürgölődött, míg szolgája, John Broke útján — Ferdinánd tudtán kívül — sikerült egy levelet eljuttatnia János király egyik alattvalójának. A levelet névtelenül írta, mert félt a lebukás veszélyétől. Szapolyai János titokban válaszolt Wallopnak, kérdezte tőle, hogy vajon ő írta-e a névtelen levelet.[51] Miután végre felvették egymással a kapcsolatot, Wallop elmondta, hogy ura Jánoshoz küldte őt, de a cseh király feltartóztatta, és semmilyen módját nem találja annak, hogy Magyarország területére lépjen, sőt még mézes-mázos leveleket is írattatott vele Ferdinánd Wolsey kancellárnak és VIII. Henriknek, hogy elnyerje az angol elit politikai és pénzügyi támogatását. Ezután János király követe megmutatta azokat a dokumentumokat, melyek valótlan állításokat tartalmaztak, és azokat is, melyek igazat szóltak uráról. Wallop úgy látta, hogy János királynak sokkal kisebb katonai és diplomáciai ereje van, mint vetélytársának. „Ha a cseh király háborúba kezd, a magyar király belekényszerül abba, hogy békét kössön a törökkel, ezért kéri a segítséget, mely minél gyorsabban jó volna, hogy ne kelljen ebbe a békébe kényszerülnie.”[52]

Sir Wallop pozsonyi látogatását követően visszatért az Olmützben tartózkodó Habsburg Ferdinándhoz. 1527. április 23-án este érkezett meg a városba,[53] ahol a cseh király rögtön magához kérette, hogy másnap részt vehessen a térdszalagrend lovagjainak évenként rendezett, hagyományos templomi ünnepségén. Az angol követ tehát éppen abba a morva városba ment, ahová I. Zsigmond (1506-1548) lengyel király a szembenálló magyar felek számára béketárgyalást szervezett. A lengyel uralkodó nagyon bízott a tárgyalások sikerében, annak ellenére, hogy a tárgyalás nem sok jóval kecsegtetett: János ugyanis nem akart lemondani a magyar királyi címről, Ferdinánd pedig nem szándékozott másról tárgyalni, vagyis nem volt kiindulási alap.[54] Viszont Szapolyai megbízottjai gond nélkül eljuthattak Morvaországba, ahol akár személyesen találkozhattak az angol király követével, amit korábban Ferdinánd megtiltott neki. Amíg a békekonferencia városában várakozott Sir Wallop, engedélyt kért és kapott a cseh királytól, hogy Krakkóba látogathasson. VIII. Henrik király követe kiemelte, hogy útja során még sehol nem fogadták akkora lelkesedéssel, mint Lengyelországban.[55] Zsigmond király is nagy megelégedéssel írt az angol követről Wolsey kancellárnak Krakkóban, május 7-én kelt levelében.[56] Wallop valamikor május 7-e után hagyta el a lengyel udvart, és szintén e hónap közepén tért vissza Boroszlóba. A sziléziai városban találkozott György szász herceggel, aki rokoni kapcsolata révén, a lengyel királyhoz hasonlóan, szintén jó barátságot ápolt Szapolyai Jánossal.[57] Kétségtelen tény, hogy az angol követ valamikor átadta a váltót a szász hercegnek, vagy Zsigmondnak, esetleg az olmützi konferencián részt vevő Szapolyai küldöttség valamelyik tagjának. Korábban a hazai történettudomány a hivatalos diplomáciai levélváltások alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szavakon túl, sem ekkor, sem később, semmilyen más eszközzel nem bátorította János királyt VIII. Henrik. Az újabban feltárt dokumentumok azonban ennek ellenkezőjét bizonyítják. Egy 1530. február 21-én kelt jelentés segítségével kijelenthető, hogy az angol udvar titokban folyamatosan pénzelte Szapolyai Jánost. Mindez Thomas Wolsey kancellár bukása (1529 ősze) és elszámoltatása kapcsán látott napvilágot. Richard Croke,[58] a kardinális pénzügyeit vizsgáló bizottság egyik tagja Velencéből jelentette Edward Foxe[59] prépostnak, hogy a kancellár több ízben is küldött „néhány ezret” János királynak.[60] Croke vizsgálata során arra is fény derült, hogy a pénzt voltaképpen VIII. Henrik küldte, vagyis az angol királynak is tudomása volt minderről.[61]

Nemcsak a fent tárgyalt időszakban, hanem később is előfordult, hogy a londoni udvar kisebb-nagyobb összegekkel támogatta I. János királyt. Például 1528 karácsonyán, amikor János király követe, Statileo János erdélyi püspök az Ostrelius fedélzetén hánykolódva a La Manche csatornán Calais-ból Doverbe ért,[62] szintén átvehetett egy pár ezer aranyra rúgó pénzsegélyt, amit viszont már nem „örökbe”, hanem kölcsön adott VIII. Henrik I. Jánosnak. Ennek a fedezetét az angol udvar kifejezett kérésére a magyarországi nemesfémbányák képezték. Az előleget a Londonban tartózkodó Hochstetter bankház egyik képviselője adta oda Statileo-nak,[63] aki jelentős összeggel tért haza nyugat-európai követútjáról, hiszen már a londoni tárgyalásai előtt, Fontainebleau-nél 30 ezer aranyról szóló váltót vett át I. Ferenc királytól.[64] Szapolyait tehát mindvégig igyekeztek tűzben tartani a szigetországiak, mert Wolsey szerint „…ezt az embert támogatva ő nem kevéssé fog hozzájárulni ahhoz, hogy Ferdinánd vele legyen elfoglalva, és így az itáliai ügyekben vagy Franciaország ellen segítséget [Ferdinánd] ne adhasson. Ha pedig felséged [azaz VIII. Henrik] és a császár [V. Károly] között háborúra kerülne sor, akkor ezen fejedelem nagy célokra szolgálhat.”[65]

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: VIII. Henrik váltójáról
VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei - © 2008 - 2026 - viiihenrik.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat